A gondolat hatása a körülményekre 

Jó gondolatok és cselekedetek sohasem állíthatnak elő rossz eredményt; rossz gondolatok és cselekedetek, sohasem állíthatnak elő jó eredményt. Egyszóval semmi más nem nőhet a kukoricából, mint kukorica, és semmi más a csalánból, csak csalán. Az ember a természetes világban megérti ezt és együttműködik vele; de kevesen értik meg ugyanezt, az elme és erkölcs világában (pedig ez éppen olyan egyszerű és tévedhetetlen), éppen ezért nem is tudnak együttműködni ezzel. A szenvedés mindig valamilyen irányú rossz gondolat hatása. Jelzője annak, hogy az ember nincs összhangban önmagával, és a léte törvényével. Az egyetlen és felsőbbrendű használata a szenvedésnek, minden hasztalan és tisztátlan dolog kiégetése és az azoktól történő megtisztulás. A szenvedése elmúlik annak, aki tiszta. Nincs értelme az arany kiégetésének, ha a salakot már eltávolították, és a tökéletesen tiszta és megvilágosodott lény nem szenvedhet. A körülmények, amelyekkel az ember szenvedések közepette találkozik, saját elmebéli diszharmóniájának eredményei, a körülmények, amelyekkel az ember áldások közepette találkozik, saját elmebéli harmóniájának eredménye. Az áldás, és nem az anyagi dolgok birtoklása a mércéje a jó gondolatoknak; nyomorúság, és nem az anyagi dolgok hiánya mércéje a rossz gondolatoknak. Egy ember lehet átkozott és gazdag; vagy lehet áldott és szegény. Az áldás és gazdagság, csak a gazdagság bölcs és erkölcsös használata esetén járhatnak együtt. A szegény ember is csak akkor süllyed nyomorba, ha jussát, mint rá jogtalanul kiszabott terhet tekinti. A szegénység és az önkényeztetés, a nyomor két szélsősége. Mindkét állapot egyformán természetellenes és elmebéli zavar eredménye. Az embernek nem megfelelőek a feltételei, míg nem boldog, egészséges és jómódú; és a boldogság, egészség és jómód eredményei annak, hogy az ember és körülményei, a külső a belsővel összhangban megváltozik. Egy ember egyedül akkor kezd el emberré válni, amikor abbahagyja a siránkozást és szitkozódást, és keresni kezdi az elrejtett igazságot, amely az életét szabályozza. Az elméjét arra a szabályozó tényezőre állítja és felhagy azzal, hogy másokat okol saját körülményei miatt. Erős és nemes gondolatokkal építi fel magát; felhagy azzal, hogy körülményei ellen rúgkapál, ellenben elkezdi azokat segítségként használni a mihamarabbi előrehaladásához, és eszközként, hogy felfedezze a rejtett erőket és lehetőségeket önmagában.