De vajon létezik-e olyan eszköz, olyan rendszer,
amely által megismerhetnénk önmagunkat? Rendszereket 
és módszereket minden okos ember, minden filozófus 
létrehozhat, azonban egy adott rendszer követése
csupán a rendszer által teremtett eredményekre vezethet,
nem igaz? Ha egy adott módszer alapján igyekszem
megismerni önmagamat, akkor a rendszer által diktált
eredményre jutok, ám ez az eredmény nyilvánvalóan
nem lesz azonos önmagam megértésével. Azaz, ha bizonyos
módszerek, rendszerek, vagy adott eszközök által
akarjuk megismerni önmagunkat, egy adott minta alapján
alakítjuk a gondolatainkat és a cselekedeteinket,
azonban a minták követése nem azonos az önismerettel.
(Következésképpen az önismeretre semmiféle bevált
módszer által nem juthatunk el. Ha módszereket keresünk,
az mindig arra utal, hogy valamiféle eredmény elérésére
törekszünk - és semmi másra sem vágyunk.
A tekintély vezérel minket - ha nem egy adott személy,
akkor egy rendszer vagy egy ideológia tekintélye -, mivel
kielégítő, biztonságérzetet nyújtó eredményre vágyunk.
Valójában nem akarjuk megérteni önmagunkat,
az indítékainkat és a reakcióinkat, tudatos és öntudatlan
gondolkodási folyamatainkat, inkább egy biztos
eredménnyel kecsegtető rendszerre vágyunk. Ez a törekvésünk
azonban mindig a biztonság és a bizonyosság
Iránti vágyunkból fakad, az eredmény pedig nyilvánvalóan
nem az önismeret lesz. Ha egy adott módszert
követünk, valamiféle tekintélyre van szükségünk - egy tanítóra, gurura, egy megváltóra, egy Mesterre -, aki garantálja
nekünk, hogy elérjük, amire vágyunk; ez pedig
bizonyosan nem azonos az önismerethez vezető úttal.
A tekintélyelvűség megakadályozza azt, hogy megismerjük
önmagunkat. Egy szaktekintély, egy vezető menedékében
átmenetileg talán szert tehetünk ugyan a
biztonságérzetre, a jólét érzetére, ám ez nem azonos
énünk működésének megértésével. (A tekintély természeténél
fogva megakadályozza azt, hogy teljes tudomással
bírjunk önmagunkról, így végül elpusztítja a szabadságot;
kreativitás pedig csakis a szabadságban létezhet.
• A kreativitásra csakis az önismeret által tehetünk szert.
A legtöbb ember n em kreatív: csupán ismétlőgépek vagyunk,
egyszerű gramofonok, akik a tapasztalás adott
dalait, önmagunk vagy mások meghatározott következtetéseit
és emlékeit játsszák le újra meg újra. Az efféle
ismétlés nem azonos a kreatív létezéssel - mégis erre vágyunk.
Mivel mélyen legbelül biztonságban akarjuk
érezni magunkat, folyamatosan e biztonság elérésének
módszereit és eszközeit keressük, megteremtve ezáltal
a tekintélyelvűséget, a „szaktekintélyek" feltétlen tiszteletét,
ami aztán lerombolja a megértést, az elme spontán
nyugalmát, a kreativitás egyetlen lehetséges állapotát...