Ha szemügyre vesszük ezt a kérdést, az élet összetett
kérdését, ha tudatában vagyunk saját gondolkodási folyamatunknak,
és felismerjük, hogy az sehová sem vezet,
eljutunk az intelligencia egy újszerű, nem egyéni,
és nem is kollektív állapotába. Ekkor megszűnnek az
egyénnek a társadalommal, a közösséggel és a valósággal
való viszonyával kapcsolatos problémái, mivel ebben az
állapotban kizárólag az intelligencia létezik, amely nem
személyes és nem is személytelen. Úgy érzem, csakis ez
az intelligencia oldhatja meg hatalmas problémáinkat.
Ez az intelligencia nem lehet valamiféle törekvés eredménye:
csak akkor valósulhat meg, ha teljes mértékben,nem pusztán a tudatos szinten, de a tudatosság mélyebben
fekvő, rejtett szintjein is megértjük a gondolkodási
folyamatot.
Hogy megértsük e problémákat, roppant csendes és
nyugodt elmére van szükségünk, hogy elménk mindenféle
köztes eszmétől és elmélettől, minden zavaró tényezőtől
mentesen szemlélhesse a kérdést. tEs pontosan ez
jelenti számunkra az egyik nehézséget, mivel a gondolat
zavaró tényezővé vált. Ha meg akarok érteni valamit, ha
szemügyre akarom venni az adott dolgot, nem kell elgondolkodnom
róla - egyszerűen csak szemügyre kell vennem
azt. Abban a pillanatban, ahogy elkezdek gondolkodni
az adott dologról, ahogy bármiféle elképzelésem,
véleményem támad azzal kapcsolatban, máris a zavarodottság
állapotában vagyok: elterelődik a figyelmem,
és már nem azt a dolgot szemlélem, amit meg kellene értenem.
Tehát ha problémáink vannak, zavaróvá válnak
számunkra a gondolatok (azaz az eszmék, a vélemények,
az ítéletek, az összehasonlítások), mivel megakadályozzák
azt, hogy szemügyre vegyük, és így megértsük,
és megoldjuk magát a problémát. Sajnos azonban
a legtöbb ember számára túlzottan fontossá vált a gondolkodás.