„Kedvesnek lenni” a 200 felett kalibráló ember számára normálisnak tűnik, de a 200 alatt kalibráló számára ez megvetendő gyengeségnek és sértésnek, tehát célszerűtlen kommunikációnak számít. …

Megértés csak a bölcsességből, elfogadásból és együttérzésből származik, amely türelemre vezet, és ésszerűen megengedő a világnézetek és értékek közötti nagymértékű különbségekkel szemben. A támadás és sértés ezeknek a túlnyomó részt egymásnak ellentmondó világnézeteknek, gondolkodásmódoknak és a valóság meg nem értéséből származik.

A hatékony kommunikáció egyik akadálya az az elvárás, hogy másnak a nézőpontját háborúval, megfélemlítéssel, „átneveléssel”, törvénykezéssel, idealista térítéssel, indoktrinálással, propagandával vagy „átprogramozó” „toleranciával” változtassuk meg úgy, hogy összhangba legyen a miénkkel. E vágyálom hibája az, hogy éppúgy nem veszi figyelembe a megértés legnagyobb akadályát, ami az alacsonyabb tudatszintekből adódik, ahogy a kvantummechanika magas szintű elméletét is nehéz, sőt lehetetlen megtanítani annak, aki nem megfelelően iskolázott, illetve értelmileg korlátolt. Az egymásnak ellentmondó, „kulturális átalakítás” révén elérendő idealista szociális célokat támogató javaslatokkal az a baj, hogy mindegyik tudatszintnek más az elképzelése arról, hogy mi a „valóság”, mi a legfontosabb, vagy a legértékesebb. Van olyan kultúra is, amely a békét és az egyetértést inkább a gyengeség jelének tekinti, mintsem elérendő célnak.

(David R. Hawkins: Valóság, spiritualitás és a modern ember, 1. fejezet: Áttekintés, 36. oldal)